Az új politikai realitás korába lépünk
Az egyedüli sikert garantáló stratégia a három pólus együttes kezelése, amely Washington, Moszkva és Peking.
Nemzeti egység? Alázat? Jószomszédi kapcsolatok? Ugyan már – a nemrég megválasztott osztrák szocdem kancellár egyik első megszólalásában máris arcon sercintette országa nem baloldalra szavazó felét s egyben kiadósat orbánozott.
„Márpedig, ha gyakorlatilag az ország felének nem tetszik a rendszer, akkor azt illik komolyan venni – legalább annyira, hogy a megválasztott vezetők ne pincemély politikai érveléssel intézzék el a választók számára fontos kérdést.
Nos, az egykor kommunistákra szavazó, majd zöldpárti Van der Bellen professzor megválasztásán felbátorodva egyik első nyilatkozatában az új osztrák kancellárnak, Christian Kernnek sikerült ezt a nem túl magas lécet levernie. Az MTI tudósítása szerint a politikus azt mondta: »Illúzió azt gondolni, hogy a menekültekkel kapcsolatos kérdéskörben a problémát el lehet tüntetni azáltal, hogy az államot egy vezérelvre épülő állammá változtatjuk, ahogy azt Orbán (Viktor) teszi.«
Führerprinzip, értik!
Nincs mit tenni, az európai baloldal tényleg olyan, mint szegény Bourbonok (mínusz kalapácsáll!): semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek.”